Hírek-aktuális

  • 01
    2014-03-19

    Az Infogroup csoport vezetésével megvalósult beruházás ünnepélyes megnyitója

    orbn_400

    Az Elektronikai Hulladékhasznosító Központ beruházása azért jött létre, hogy a háztartásokban és intézményekben elhasználódott, üzemképtelen vagy feleslegessé vált elektromos és elektronikai berendezéseket biztonságosan és hatékony hasznosítsa.

    Orbán Viktor miniszterelnök gratulált a karcagi létesítménynél együttműködő vállalkozói csoportnak, hogy sikerült találniuk egy olyan piaci rést, amelyben Magyarországon piacvezetők lehetnek, s aminek köszönhetően az egész kontinensen a legmodernebb elektromos hulladékhasznosító központot fogják átadni. Kitért arra is, hogy közvetlenül 170 munkahely jön létre, ugyanakkor a kapcsolódó munkafolyamatoknak köszönhetően összesen 4-500 munkahelyet hozhatnak létre a jövőben.

    A befektetők nevében Székely István, az Infogroup Kft. tulajdonosa ismertette, hogy az új üzem évi 18 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék és 4 ezer tonna hűtőgép előkezelését és hasznosítását végzi el. Hozzátette: ez az egyedüli üzem, ami alkalmas a Magyarországon keletkező összes használt hűtőgép európai szintű, a környezetvédelem minden szempontját figyelembe vevő szétbontására.

    Az ünnepélyes átadáson részt vett, mások mellett – Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki avatóbeszédet is mondott - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.

    Forrás: MTI

     

    InfoGroup Ingatlanfejlesztési Cégcsoport

    1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113

    Tel.:+3614814530
    Fax:+3614814531
    info@infogroup.hu
    www.infogroup.hu

    www.karcagiiparipark.hu

     

  • 02
    2013-04-18

    170 új munkahely létesül a Karcagi Ipari Parkban az Elektronikai Hulladékhasznosító Központ megnyitásával  

    Hazai befektetők egy csoportjának példaértékű összefogásával nyílik meg az Elektronikai Hulladékhasznosító Központ a Karcagi Ipari Parkban.

    A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes beruházásnyitó rendezvényt 2013. április 5-én tartották meg politikai képviselők és a pénzügyi befektetők részvételével.

    A rendezvényen beszédet mondott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Dobos László Karcag város polgármestere, Kovács Szilvia Karcag város alpolgármestere, Dr. Arne Gobert a Német Gazdasági Klub elnöke, Kacsó Tibor a befektetőtársak szóvivője és Varga Nándor a Karcagi Ipari Park ügyvezetője.

    Az Elektronikai Hulladékhasznosító Központ gyártási technológiáját a német MeWa cég szállítja. Az innovatív technológiának köszönhetően a környezetbarát üzem, károsanyag kibocsátás nélkül, a lehető legkevesebb energia felhasználásával dolgozza fel az évi 20-25 ezer tonna elektromos és elektronikai hulladékot.

    Ezzel, várhatóan az ez év októberére elkészülő karcagi üzem, Európa legkorszerűbb elektronikai hulladék-feldolgozó üzemévé válik.

    A beruházás megvalósulásával 170 új munkahely létesül, a kapcsolódó munkaszervezési folyamatokban pedig hozzávetőlegesen 2-3 szorosára nő a járulékos munkahelyek száma.

    A beruházást elismerésül a Kormány kiemelt projektté nyilvánította.

    A résztulajdonos Infogroup méltán büszke új befektetési projektjére.

     

    Ide kattintva megtekintheti a rendezvényen készült fotókat

     

  • 03
    2012-12-13

    Az Ipari Parkok Egyesülete 2012. decemberében díjazta az ország több, mint 200 ipari parkjából az arra érdemeseket. A Karcagi Ipari Park különdíjat kapott “környezeti felelősség” kategóriában. A díj egy új típusú ipari parknak szól.

    A 2000 óta működő Karcagi Ipari Park (www.karcagiiparipark.hu) hagyományosan az élelmiszeripari, élelmiszer logisztikai ágazatokra fókuszált. Ennek alapját a Város erős élelmiszer gazdasági tradíciói adják, talán az sem véletlen, hogy a földművelési és vidékfejlesztési miniszter, Dr. Fazekas Sándor is karcagi. Az Ipari Park olyan közösségi feladatot is ellát, mint az élelmiszeripari befektetés-ösztönzéssel foglalkozó, angol nyelvű FoodSites Blog (http://foodsitespro.blogspot.com) üzemeltetése.

     

    Az idők változásával, még a gazdasági válság előtt kezdett el az Ipari Park vezetése új, ígéretes ágazatok után kutatni. Az élelmiszer gazdasági profilt jól kiegészítik az egyéb “zöld” ágazatok, így különösen a megújuló energiatermelés és a hulladék-újrahasznosítás. Az angolul “CleanTech” néven emlegetett ágazatnak az információ technológiához és biotechhez hasonló dinamikus növekedést jósolnak. A Karcagi Ipari Park elindult ezen az úton a 2012-es alapkőletételkor, kijelölve egy Magyarországon egyedülálló “Ökoparkot”, az Ipari Park északi felében. Az Ökopark az alapkőletétele óta több cleantech céggel folytat tárgyalásokat, jelenleg egy elektronikai hulladék újrahasznosító betelepülésével büszkélkedhet, ami 160-180 munkahelyet teremt a térségnek. A 2013-as évben pedig egy PET palack újrahasznosító granuláló üzem 3 Milliárdos K+F-es fejlesztése fog megvalósulni Karcagon további 60-80 munkahelyet teremtve.

    A díj átadóján Varga Nándor ügyvezető igazgatóval készült interjú:

     

  • 04
    2012-09-27

    Megkezdődött a Karcagi Ipari Park Kft. közel 122 millió forint uniós támogatást elnyert projektje, mely az „Üzleti infrastruktúra és befektetési környezet fejlesztése a régiókban” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg. A 244 millió forintos összköltségvetésű beruházásból az Ipari Park északi területeinek alapinfrastruktúrája kerül kialakításra. A fejlesztés eredményeképp újonnan betelepülő vállalkozások legalább 46 munkahelyet teremtenek hosszútávon.


    A Karcagi Ipari Park Kft. jelen projektje keretében a Karcagi Ipari Park (5300 Karcag, Penny utca 1.) északi területeinek alapinfrastruktúráját alakítja ki, a betelepült vállalkozások számára nyújtott szolgáltatások körének eszközbeszerzéssel történő bővítése mellett. A fejlesztés keretében a kiváló fekvési adottságokkal rendelkező és folyamatosan fejlődő 48,52 ha területű Ipari Park beépítetlen északi részén az ivóvíz- és szennyvíz hálózat, a villamos energia hálózat és a térvilágításhálózat kialakítása történik meg, valamint a csapadékvíz elvezetésének kiépítésére, gáz kapacitás létrehozására és útépítési munkák (bekötő út és járda építés) elvégzésére kerül sor. A projekt megvalósításával azIpariParkteljes infrastrukturális kiépítettséget szerez, aminek eredményeként az eddig hasznosítatlan területek bérbeadása, értékesítése megkezdődhet a kis- és középvállalkozások, illetve multinacionális vállalatok számára. Az infrastruktúra kiépítése mellett a pályázó bővíti szolgáltatóházának kínálatát 1 db új színes, multifunkciós lézernyomtatóval, melynek révén irodai-nyomdai szolgáltatást nyújthat a betelepülő (és a már betelepült) vállalkozások részére. A fejlesztés teljes elszámolható költsége 243 909 335 Ft, melyből 121 954 667 Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként elnyert a társaság az ÉAOP-1.1.1/AB-11 pályázati felhívás keretében. A fejlesztés eredményeként legalább 8 új vállalkozás települ az Ipari Parkba melyek, legalább 46 fő számára teremtenek hosszútávú munkalehetőséget. Az Ipari Park kihasználtságának növekedésével Karcag Város gazdasági forgalma és jelentősége számottevően megerősödik, ami pozitív multiplikátor hatást fejt ki a térség társadalmi és szociális helyzetére.

    http://www.karcagiiparipark.hu/fototar/37/

  • 05
    2012-09-24

    A projekt elszámolható összköltsége: 243 909 335 Ft, amelyből az elnyert támogatás összege 121 954 667 Ft. Pályázatunk 50 %-os támogatási arányt élvez.

    A Karcagi Ipari Park Kft. jelen projektje keretében a Karcagi Ipari Park (5300 Karcag, Penny utca 1.) északi területeinek alapinfrastruktúráját alakítja ki, a betelepült vállalkozások számára nyújtott szolgáltatások körének eszközbeszerzéssel történő bővítése mellett. A fejlesztés keretében a kiváló fekvési adottságokkal rendelkező és folyamatosan fejlődő 48,52 ha területű Ipari Park beépítetlen északi részén az ivóvíz- és szennyvíz hálózat, a villamos energia hálózat és a térvilágításhálózat kialakítása történik meg, valamint a csapadékvíz elvezetésének kiépítésére, gáz kapacitás létrehozására és útépítési munkák (bekötő út és járda építés) elvégzésére kerül sor. A projekt megvalósításával az Ipari Park teljes infrastrukturális kiépítettséget szerez, aminek eredményeként az eddig hasznosítatlan területek bérbeadása, értékesítése megkezdődhet a kis- és középvállalkozások, illetve multinacionális vállalatok számára. Az infrastruktúra kiépítése mellett a pályázó bővíti szolgáltatóházának kínálatát 1 db új színes, multifunkciós lézernyomtatóval, melynek révén irodai-nyomdai szolgáltatást nyújthat a betelepülő (és a már betelepült) vállalkozások részére. A fejlesztés teljes elszámolható költsége 243 909 335 Ft, melyből 121 954 667 Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként elnyert a társaság az ÉAOP-1.1.1/AB-11 pályázati felhívás keretében. A fejlesztés eredményeként legalább 8 új vállalkozás települ az Ipari Parkba melyek, legalább 46 fő számára teremtenek hosszútávú munkalehetőséget. Az Ipari Park kihasználtságának növekedésével Karcag Város gazdasági forgalma és jelentősége számottevően megerősödik, ami pozitív multiplikátor hatást fejt ki a térség társadalmi és szociális helyzetére.

     

     

    ÉARFÜ – Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

    www.eszakalfold.hu

    www.ujszechenyiterv.gov.hu

     

    Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

    www.nfu.hu

     

     

  • 06
    2012-07-09

    Munkahely teremtés  3,5 milliárdos beruházással és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával

     

    Örömmel jelentjük be, hogy 2012. június 29-én cégünk az Info Kft. érdekkörébe tartozó Karcagi Ipari Parkban ünnepélyes infrastruktúra és ökopark alapkőletételre került sor.

    Az eseményen beszédet mondott Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Dobos László Karcag polgármestere és Dr. Székely István az Info Kft. ügyvezetője.

    A beruházás infrastruktúra fejlesztésére 226 millió forintot fordít a Karcagi Ipari Park Kft. melyhez  113 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nyert.

    Ez a fejlesztés nem csupán Karcag, de az egész régió megtartó képessége szempontjából nélkülözhetetlen.

    A területet környezetvédelmi innovációs ipari parkként üzemeltetjük, ennek szellemében az első betelepülő egy hűtőgépeket és elektronikai hulladékot hasznosító üzem lesz. A hulladékhasznosító üzem egy év alatt 160-180 embernek biztosít új munkahelyet, majd újabb hasonló profilú befektetéseket ösztönözve további 600-800 embernek. Az üzem a legszigorúbb környezetvédelmi előírások betartása mellett működik majd a környezet megóvása érdekében, hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez.

     

    Tekintse meg az eseményen készült fotókat 

Bővebben

Elhelyezkedés

Bővebben

Fotótár